Ujjgyakorlatok – padláda

Nyaranta megjelenik nálam egy házaspár. Nagyon kedvesek, mondanak egy összeget, és kérnek néhány variációt, nászajándékra. A megcélzott nagyságrendtől függően tükör, falitéka, bölcső, láda kerül szóba többnyire. (Fontos adalék, hogy néptáncosok, ennek megfelelő érdeklődéssel, barátokkal.)
Rendes kis nyári ujjgyakorlat. Máskülönben nem nagyon csinálnék ilyesmit – eltekintve a bölcsőbolt termékeitől.

 

Idén sunyi módon rajzoltam nekik egy (kettő) viszonylag egyszerű, szép falitékát, megcsillantva, hogy kőrisfából is lehetne. Mellé állítottam a tavaly készített (akkor fenyőből) padládácskát. Inkább láda volt az, mint pad. Biztos voltam benne, hogy az előbbit választják. Nem jött be – nem mindig szokott bejönni.

Ez lett volna a téka:
Falitéka terv

Nem egy innovatív darab, ez a téka, de kedves, arányos, szerethető bútor lett volna.

Ez lett helyette (-égerfa). Azt hiszem, az ötéves kislányom szeretne egy ilyent a szobájába:
padláda
 

Egy nagyon egyszerű fa óra

Már-már közhelyes dolog a juhar-dió kontrasztra játszani.
Esküszöm, nem akartam erőltetni:) Eredetileg juhar-alma kombináció volt, és az alapján kértek tőlem egy hasonlót, diófával.

Két (szakmai) érdekessége volt a munkának. Az egyik, hogy ilyen vékony fa lemezt hátdó merevítés nélkül csak sugaras metszésű anyagból lehet megcsinálni, hogy csökkentsük a görbülés veszélyét.
A másik dolog, ami fejtörést okozott, a felületkezelés. A vizes bázisú lakk a dió színét öli meg, az olaj-viasz kombináció pedig a juhar hamvasságát veszi el. Az órát fehér pigmenttel kevert olajjal kezeltem, két rétegben. Működött. A dió  nem lett olyan tüzes mint amilyenné egy sima olajozás után után vált volna, de nem veszítette el a színét. A juhar pedig az lett, ami volt: fehér, barátságos, selymesen fénylő anyag. fa falióra

juhar-dió óra

fa óra
És az eredeti, almafás darab:óra - juhar, almafa

 A végére pedig mégegy alma-juhar óra, megbocsátható organikus beütéssel:fa falióra

Eperfa – képek a blogról

Örömmel találtam rá a faipar.hu oldalon Dr Molnár Sándor cikkére,
amelyik az eperfát ismerteti – és a cikk végén két képre, amit ebből a blogból emeltek át. (Lásd: Polc – és megint eperfa
Ajánlok hozzá másik képet is, amit a kereső nem hoz ki valamiért, de a fűrészelt, besötétedett eperfa felületét szépen mutatja: Eperfa – morus alba katt ide.

A link:
http://faipar.hu/alapanyag/2928,hazai-fafajok-a-feher-eperfa.html

 eperfa - morus alba

 

 

 …és ha valakit érdekel: szép képeim vannak gyalult, viaszolt szilfa felületekről is:)