A cím egy kicsit többet sejtet, mint amit valójában takar(ni fog).
Ha szabatos akarok lenni, így kellene fogalmazni: “Két kísérlet bútoralkatrészek színezésére természetes alapú, vizes bázisú festékkel, ecsettel felhordva, különböző alapfákon”.
Ütős cím, ugye? 🙂
Valójában csak arról szól a bejegyzés, hogy néhányszor használtam a fent leírt anyagot, és a tapasztalataim egy része érdekes, mások pedig nem, de azok is hasznosak lehetnek a festéssel próbálkozóknak.
Annak idején egy égerfa bölcsőt kezeltem a Biopin Deco-Trend “horizont” fantázianevű színével. Ezeket a felületkezelő anyagokat azt hiszem úgy készítik, hogy az alapvetően vízben nem oldódó filmképző anyagokat úgy módosítják (elszappanosítják?), hogy valamennyire mégiscsak hajlandóak legyenek egy gyanús állagú vizes masszát alkotni. A szaguk a valamikor használt enyves festékekére emlékeztet. A zománcfestékhez szokott orr és kéz számára furcsa anyagok, de könnyű megbarátkozni velük.
De vissza a Biopin Deco_trendhez: működik, sőt, jól működik! Az első réteget érdemes vékonyan kenni, ha azt akarjuk, hogy hamar megszáradjon. (Ez egyébként a legtöbb kézi módszerrel készített felületi bevonatnál alapszabály: inkább több vékony réteg, mint kevés vastag!) Úgy emlékszem, hiába vártam meg az előírt száradási időt, csiszolásnál kicsit kenődött, eltömte a csiszolószivacsot. Ennél a pontnál még úgy tűnt, nem fogjuk megszeretni egymást. A második réteg aztán meggyőzött. Nagyon jól takart, és valami egészen nekem tetsző, kicsit sprőd felületi struktúrát adott. (A fenti képen talán látszik.) Mondjuk aki a tükörsima zománc-szerű felülethez ragaszkodik, az ne ezt szeresse, de aki a természetes tapintású tárgyakat kedveli, az igen.
És a színe: napfénynél szinte fehér, zárt térben, szürkületben pedig átdereng rajta a kék. Nem is átdereng: sejlik, szüremlik, szüremkedik, kellemkedik, mosolyg, stb! Nézzék meg itt is. Vagy itt, ha az előző link nem működik.
Az AURO cég hasonló anyagával többet kínlódtam. Meg kell mondani, ez nem a festék hibája volt, egyértelműen én nem voltam alapos. (Elolvastam én a festék adatlapján található figyelmeztetést, -utólag: “Magas gyanta, csersav tartalmú fák és MDF alapkezelése AURO speciális alapozóval (Nr.117″).) Általában végzek próbafestést, a készülő bútornál pedig ez különösen indokolt volt, mert magam kevertem ki a színt. Ebben egyébként az AURO nagyon jó, már ha az ember megtalálja a megfelelő pdf anyagot, ugyanis a festék oldaláról megnyitható színsorozat nem az igazi.
És akkor egy kis AURO linksorozat:
Szóval próbafestés. Készült kőrisfán, és több darab tölgyön. Már ekkor gyanús lehetett volna, hogy az egyik tölgy mintadarab bevonata nem száradt meg. Arra fogtam, hogy biztosan túl vastagon hordtam fel.
A kellemetlen meglepetés akkor ért, amikor már élesben, a majdnem kész bútor alkatrészeire kentem az anyagot. A kőris alapra felvitt színezék megszáradt, a tölgyön volt amelyik igen, volt, amelyik nem. Még mindig úgy gondoltam, a túl vastag réteg az oka mindennek. Két nap után már kezdett gyanús lenni. Aztán észrevettem valami egészen érdekeset. Az alábbi képen egy két darabból összeragasztott szekrényláb van:
Látható, hogy a ragasztási vonal felett más a szín. (Ott nem száradt a festék.)
Ezen a képen ki is emeltem:
Ami igazán meglepő, hogy ezeket a lábakat a rajzolat folytonossága miatt mindig úgy készítem, hogy ugyanabból a pallóból, egymás mellől vágom ki a ragasztandó darabokat. Vagyis a felületet alkotó fák eredetileg a törzsben egy-két centiméterre voltak egymástól. De ezzel együtt is nyilvánvaló volt, hogy még szándékosan sem tudnám így egymás mellé tenni a vékony és a vastag festékréteget. Vagyis a gond forrása az alapfelületben van. Ami a tölgyfáról mindenkinek beugrik: a csersav. Nem analizáltam, elhittem magamnak, hogy ez okozza.
A megoldás:
Amennyire tudtam, letoltam a ragacsos anyagot a fa felszínéről. Spaknival, fa lapocskákkal. Citlinget (színlőpenge) nem használtam, sokkal többre azzal sem mentem volna, mivel a tölgy vastag pórusaiból az sem tudta volna kiszedni a festéket. Meg én sem, mert nem fűlött hozzá a fogam, hogy keféljem, átmossam az egész bútort, hogy utána csiszolgathassam az összes negatív sarkot, tagolást. Nem tudom, hogyan éreztem rá a megoldásra, de biztos voltam benne, hogy működnie kell. És bocsásson meg nekem az AURO szakembergárdája azért, amit ez után tettem. Az úgy -ahogy letisztított ragacsos felületet átcsiszoltam (2 db csiszolószivacsból használhatatlan, szürke téglány lett.) És mégegyszer átfestettem az anyagokat VASTAGON. Csak tippem van, hogy ez miért segített, de tény, hogy a festék ahogy kell, 4-6 óra alatt megszáradt. Csiszolható, újra mázolható lett.
Amit még jó tudni ezekről a természetes vízbázisú festékekről: az adatlapjuk szerint a szerszámok vízzel tisztíthatók. Nagyjából. De mivel olyan anyagokból állnak, amik alapvetően a lakkbenzinnek adják meg magukat, akármennyire melegvizezzük, szappanozzuk az ecsetet, a sörték között ott marad valamennyi festék. Érdemes a vizes átmosás után szárazra törölni az ecsetek bozontját, és utána lakkbenzinben is kinyomkodni őket. Látványos a különbség.
Ez lett a végeredmény:
És ez volt a rajz:
A tölgyfán (önhibámból) kicsit szenvedtem az AURO festékkel (selyemfény: Nr.260, magasfény: Nr.250). Ezzel együtt csak arra jutottam, hogy ezek az anyagok (akár a Biopin, akár az említett AURO) – jók. Szép struktúrájú felületet adnak, a felhasználásuk egyszerű. A színeik kellemesek – és erről még lehetne mesélni, mert jó velük dolgozni, és barátságos, természetes árnyalatok. Mást mutatnak kint és bent, fényben és árnyékban, de erről már valamit meséltem is feljebb.
És tessék elhinni, nem azért írom ezt, mert ezek a cégek fizetnek érte. Ellenkezőleg: én fizetek nekik a festékekért.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: