Anyag, szerkezet, funkció… Bútorok fából
Valójában a tegnapi poszthoz tartoznak még ezek a fotók.
Ott már sok lett volna a jóból, ezért külön bejegyzésbe teszem őket. Egy nyúlfarknyi kis galéria, igazából csak arról van itt néhány kép, hogyan takarom el a lapot merevítő fecskefarkú heveder bejáratát. (Ha eltakarom.)
Az elmúlt (hosszabb) időszakban három hasonló asztal született. Nem véletlenül mondom, hogy a legritkább esetben sem soha nem készül nálam két teljesen egyforma darab. 
Először ez készült el:
A fiókelőkhöz nagyon szép anyagot sikerült találnom, kavargó-bugyborékoló szálszerkezetű kőris deszkát – de ez általában így szokott történni. Ami igazán megkülönbözteti, a fekete dió asztallap és a konténer-tető.
Kicsit unom magam, amikor felmondom a közhelyeket arról, hogy mennyire szép is, hogy a fa természetes, lélegző, velünk élő-öregedő anyag. Pedig tényleg.
2009. őszén tettem fel egy posztot egy fürdőszobai faliszekrényről. Akkor örültem, hogy nagyon lassan készült el a bútor, és láthattam, hogyan érik. Hát aminek akkor örültem, csak a kezdete volt valaminek. Idén augusztusban (közel 4 év telt el) egy költöztetés ürügyén megint közelről barátkozhattam a polcocskával. Csak telefonnal tudtam lefényképezni, de így is meggyőző.
Egymás mellé teszem az akkori és a mostani állapotot.
És még egy “ilyen volt-ilyen lett” kép:
Hát ennyi. Ugye, hogy csodálatos?
Ez hosszú lesz… a külső-belső hajtóerőtől a szülői értekezleten át a csavarozásig. 
1. Volt egy kísérlet, nem is rossz, de mégiscsak darabos dolog az édesapával széklábat fűrészeltetni. Bújkált is bennem a gondolat, készíteni kell olyan ülőbútort, ami alkalmazkodik a gyerek változó méretéhez és az állításához nem kell külön tanfolyam. Késztetés volt, valami homályos elképzelés köde is gomolygott a fejemben, de kellett, hogy idén egy héten belül két édesanya is jelentkezzen, hogy lennék-e annyira vállalkozó szellemű, hogy… Kaptam a lehetőségen.
