A műhelyből

Valójában a tegnapi poszthoz tartoznak még ezek a fotók.
Ott már sok lett volna a jóból, ezért külön bejegyzésbe teszem őket. Egy nyúlfarknyi kis galéria, igazából csak arról van itt néhány kép, hogyan takarom el a lapot merevítő fecskefarkú heveder bejáratát. (Ha eltakarom.)

 

Három íróasztal

Az elmúlt (hosszabb) időszakban három hasonló asztal született. Nem véletlenül mondom, hogy a legritkább esetben sem soha nem készül nálam két teljesen egyforma darab.
íróasztalok

Először ez készült el:
ÍRÓASZTAL - fekete dió
A fiókelőkhöz nagyon szép anyagot sikerült találnom, kavargó-bugyborékoló szálszerkezetű kőris deszkát – de ez általában így szokott történni. Ami igazán megkülönbözteti, a fekete dió asztallap és a konténer-tető.

habos kőris fiókelők

“Három íróasztal” bővebben

Eperfa – érett korban

Kicsit unom magam, amikor felmondom a közhelyeket arról, hogy mennyire szép is, hogy a fa természetes, lélegző, velünk élő-öregedő anyag. Pedig tényleg.
2009. őszén tettem fel egy posztot egy fürdőszobai faliszekrényről. Akkor örültem, hogy nagyon lassan készült el a bútor, és láthattam, hogyan érik. Hát aminek akkor örültem, csak a kezdete volt valaminek. Idén augusztusban (közel 4 év telt el) egy költöztetés ürügyén megint közelről barátkozhattam a polcocskával. Csak telefonnal tudtam lefényképezni, de így is meggyőző.

Egymás mellé teszem az akkori és a mostani állapotot.

eperfa

És még egy “ilyen volt-ilyen lett” kép:

érett eperfa

Hát ennyi. Ugye, hogy csodálatos?

Állítható gyerekszék

Ez hosszú lesz… a külső-belső hajtóerőtől a szülői értekezleten át a csavarozásig.
Gyerekszék íróasztalhoz
1. Volt egy kísérlet, nem is rossz, de mégiscsak darabos dolog az édesapával széklábat fűrészeltetni. Bújkált is bennem a gondolat, készíteni kell olyan ülőbútort, ami alkalmazkodik a gyerek változó méretéhez és az állításához nem kell külön tanfolyam. Késztetés volt, valami homályos elképzelés köde is gomolygott a fejemben, de kellett, hogy idén egy héten belül két édesanya is jelentkezzen, hogy lennék-e annyira vállalkozó szellemű, hogy… Kaptam a lehetőségen.

“Állítható gyerekszék” bővebben