Gyerekszék – újabb képek, finomítások

Két poszttal ezelőtt ígértem a lap legalján – leginkább magamnak – hogy felteszem a legújabb képeket a gyerekszékekről. Itt-ott karcsúsodott egy keveset a bútor, a karfa formája is letisztulni látszik. Némelyik szerkezeti megoldáson is finomítottam, de ez nem észrevehető, csak a munkában más kicsit.

lábtámaszos gyerekszék
Egy kicsit közelebbről nézve a dolgot:
állítható gyerekszék

“Gyerekszék – újabb képek, finomítások” bővebben

Székek étkezőbe (is)

Ha egyszer elkezdi az ember, nehéz abbahagyni. Széket tervezni muszáj.
Írtam már arról, hogy a gyerekszékek végső szerkezeti megoldása egy óvodai szülői értekezleten született meg. A minap meg a nagylány miatt hasonló iskolai szeánszon voltam – persze hogy ott is rajzolgattam, amíg Edina néni a naponkénti rendszeres tanulás fontosságát hangsúlyozta. De ebből csak később lesz bútor.

Időközben készült néhány darab, tele is a ház mindenféle szék-prototípussal. Az alább látható példányok már kipróbált, működő ülőbútorok.
Az egyik széknél – az íves lábúnál – szinte az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy bár az alapfunkciója az étkezés szolgálata, lejtsen hátrafelé a lapja. Nézzék csak:
étkező székBevált. Az, hogy kényelmes, nem lepett meg. Tudjuk, hogy kimondottan az evéshez (értsd: az étel elfogyasztása) jobb a vízszintes ülőlap. De ezt a széket használva világosodtam meg – az étkezés jó esetben kisebb részben evés, a többi: hátradőlés, csevely, kávézás, méla, mosolygós semmibe meredés. Vagyis érdemes karfás, kényelmes ülőbútort tolni az asztal mellé. Kivéve, ha tényleg csak gyors étkezésekre ülünk le, egyedül.

“Székek étkezőbe (is)” bővebben

Gyerekszék- az egyenes lábú

Tavaly felkerült egy szószátyár poszt a magasságban állítható, lábtámaszos székekről. Akkor főleg az “S” lábú darabokat sikerült megmutatnom. Az egyenes lábbal készült bútor itthon maradt, azóta is használjuk. A középső pozícióba állítva áll az asztal mellett. Nekem nem meglepő, de a nálunk megforduló felnőttek is nagy kedvvel használják.  Van, aki alacsony, és azért jó neki a lábtartó, a fájós derekúak pedig a keskeny és rugalmas háttámla adta kényelmet élvezik.

Szóval: bár a kacskaringós magyar néplélek mindenképpen az ívelt (“S” formájú) lábbal készített típust kedveli, nekem egyértelműen az egyenes tetszik. Annak idején arról nem készült teljes képsorozat, mostanra sikerült néhányat rendbe tenni. (Időközben a honlapra felkerült anyagot is kiegészítettem ezekkel.)
Íme:

Állítható magasságú gyerekszék

“Gyerekszék- az egyenes lábú” bővebben