/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:12.0pt;
font-family:”Tahoma”,”sans-serif”;
mso-fareast-language:EN-US;}
Egy nagyon hagyományos bútor
Készült egy ágy. Először nem tűnt különleges kihívásnak. Hagyományos darab, konzervatív szellemben. A talpas bölcsőmhöz kellett illeszteni, illetve egy olyan komódhoz, amit én terveztem a bölcső mellé, de más készítette el. Az ágyhoz szép hegyi juhar anyagot hoztak. (A bölcső és a komód szelídgesztenye fából van.)
A bölcső képe és a komód tervei itt vannak. Az első komódra kattintva a rajz előjön nagyobb felbontásban, ahol a méretek is olvashatók.
A megrendelő – és talán a fa is – Dél-Zalából származik, ahonnan édesanyám is. Eszembe jutottak a nagymamám bútorai – egyet, egy ruhásszekrényt máig használunk közülük. A cseresznye bútor ajtajának a belsejére tintaceruzával fel van írva édesanyám és a nővére születési dátuma. Anyai nagyszüleim házának a berendezési tárgyai valamiért amúgy is megragadtak bennem. Derék vidéki asztalosmesterek készítették őket, megbízható, tisztességes és jó arányú darab volt valamennyi. Sajnos nem tudom, hogy tormaföldi iparos kezét dicsérik-e, vagy a közeli Dobriban, vagy Lentiben kellene keresni az eredetüket.
Úgy tudom, hogy Mama a két cseresznye szekrényt a stafírungja részeként hozta a domboldalra épített, alápincézett házba, ahol a haláláig lakott.
Szóval emlékszem a bútorokra. Kiforrott, lelkiismeretesen művelt szakmai tudással készítették őket, gondolom, a megrendelői kört adó közösség megbecsülése mellett. Minden szerkezeti megoldásuk indokolt, minden méretük helyesen kikalkulált, és az anyaguk biztos szemmel válogatott volt. Minden profil, díszítmény a helyén, és éppen annyi, amennyi jóérzéssel alkalmazható. Csak tisztelettel tudok a készítőikre, a helyi mesteremberekre gondolni. Úgy képzelem tempósan, nem sietve dolgoztak, magabiztosan, nyugalommal. Bizonyára nekik is termett kukorica a ház mögött, volt szőlőjük a Szent János- vagy a Dobri hegyen, de az is lehet, hogy a nap végi lassú beszélgetéshez más pincéjéből vették a savanykás noha bort.
