Anyag, szerkezet, funkció… Bútorok fából
A tegnapi poszt végére elfelejtettem odatűzni három képet a szék részleteiről.
Sok is lett volna annyi fotó egymás után.
1. Fontos eleme a bútornak (és általában a munkáimnak, ahol lehet) a szerkezeti részek, és a a különféle fák megmutatása. A bükk felületen szintén bükk (keresztmetszet/bütü) csapvég, benne fekete dió ékek. A karfát simogathatóra csiszoltam.
A Designspotter-en mindenféle népeket találni, a lelkes álmodozók és a szikár profik egyaránt ott nyüzsögnek. (Magam is odaszemtelenkedtem, fel is kerültek a beküldött munkák, jóllehet nem kimondottan a designbútor kategóriába sorolódnak. Már ha soroljuk őket ide-oda.)
Hát az írek… az egyik a dohányiparból pottyant ide, a másik az ír-olvas-énekel-szervez típusú aktív feleség, talán Amerikából.
Nem minden darab nyűgöz le, amit a Zelouf&Bell páros (és munkatársaik) produkálnak. De ami tetszik, az nagyon. Pontosabban ami tetszik, az úgy tetszik, hogy fenntartás nélkül fogadom el, olyan világot teremtenek, aminek szeretnék a részese lenni. Bátran nyúlnak anyagokhoz és formákhoz, olyan felületeket alkalmaznak, amik más kezéből kikerülve olcsó ripacskodásnak látszanának. Náluk valamiért nem.
/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;}
Szolgálati közlemény:
2011 május 7-21.-ig sajátos kiállítás lesz Düsseldorfban (az ugyanott zajló Eurovíziós Dalfesztivál három napja előtt, alatt és után). A szervezők a tévés dalversenyen részt vevő államokból kértek fel tervezőket, hogy készítsenek egy-egy támla nélküli ülőbútort (stool) – azt kutatva, hogy egy tárgy megfogalmazása ugyanúgy megkülönbözteti-e egymástól az országokat, mint a nyelv, a konyha, vagy az eltérő hagyományok. Magyarországot Pais-Horváth Péter képviseli. Az meg én volnék.
2011 február 23-án kaptam egy email-t. Tárgy: European Design Exhibition Feladó: Konrad. Kevésen múlt, hogy nem töröltem, valamelyest hasonlított egy spamre. Aztán kicsit utánanéztem, a felkérést elküldő designer (Konrad Jesdinsky) és a szervező csoportosulás (Anonymous Design) egyaránt létező entitásnak látszott. Utóbbi pedig egy szimpatikusan hangzó manifesztumot is megfogalmazott.
A darab – tulajdonképpen egy fejőszékre hajazó hokedli – elkészült.
Nemrég került ki a résztvevők listája. Vegyes társaság, de az látható, hogy a többség az aktuális irányzatok körül sertepertélő designer. Igazából még mindig nem értem, hogy kerültem közéjük. Az internetes kereső elsőként az én oldalamat dobta ki? Vagy tudatosan törekedtek arra, hogy a tiszta, esetenként steril munkák között legyen néhány „földszagú”, műhelyszagú munka is? (A svájci kolléga egyébként még az, aki hozzám valamennyire hasonló világot képvisel. Csak olyan svájci módon: pontosabban, tisztábban, egyértelműbben. Heinz Baumann a neve.)
A kiállítás helyszíne:
Galerie Teilmöbliert
Düsseldorf
Lorettostrasse 9.
Időközben találtam egy német blogot, ahol a külső szemlélő nézőpontjából írnak az eseményről. (Jó angolsággal.)
http://blog.smow.com/2011/03/eurodesignexhibition-sit-down-please-40-stools-from-40-countries/
Design-fanoknak amúgy is ajánlott. Főoldal: http://blog.smow.com
Időközben a hokedli felkerült a honlapomra is: http://www.faktura.hu/HOKEDLI.htm
Már-már közhelyes dolog a juhar-dió kontrasztra játszani.
Esküszöm, nem akartam erőltetni:) Eredetileg juhar-alma kombináció volt, és az alapján kértek tőlem egy hasonlót, diófával.
Két (szakmai) érdekessége volt a munkának. Az egyik, hogy ilyen vékony fa lemezt hátdó merevítés nélkül csak sugaras metszésű anyagból lehet megcsinálni, hogy csökkentsük a görbülés veszélyét.
A másik dolog, ami fejtörést okozott, a felületkezelés. A vizes bázisú lakk a dió színét öli meg, az olaj-viasz kombináció pedig a juhar hamvasságát veszi el. Az órát fehér pigmenttel kevert olajjal kezeltem, két rétegben. Működött. A dió nem lett olyan tüzes mint amilyenné egy sima olajozás után után vált volna, de nem veszítette el a színét. A juhar pedig az lett, ami volt: fehér, barátságos, selymesen fénylő anyag. 
És az eredeti, almafás darab:
A végére pedig mégegy alma-juhar óra, megbocsátható organikus beütéssel:
Már megint ez a külföldre mutogatás…
Addig addig bóklásztam a hálón, amíg egy angol szakmai fórumnál elakadtam. Időnként belenéztem, aztán azon kaptam magam, hogy rendszeresen olvasom, majd regisztráltam, aztán függő lettem. Nem szupermenek írják: derék angol mesteremberek, lelkes hobbisták, érdeklődők. Tudjuk, történelmi és gazdasági okai vannak, de ezzel együtt el kell fogadni, sokat lehet tanulni tőlük. Sokat KELL tanulni…
(Például azt a nyitottságot, amivel a messziről jött kollegát fogadják:) )
Magam is éltettem sokáig egy mítoszt a káeurópai nyomorból eredeztetett buher-zsenialitásról. (ti.: A gyenge technikai háttérrel rendelkező magyar szakember kénytelen agyafúrt házilagos megoldásokkal csodát csinálni, míg a csoda-célgépekkel dolgozó európai kollegája elbutul, és csak arra képes, amit a masinái alapból lehetővé tesznek.) Az angol (amerikai, ausztrál stb…) mestereket látva ki kellett józanodnom: legalább olyan kreatívak, mint a sárból aranyat készítő hazai szaktársak.
És ehhez hozzáadódik az, hogy régóta jólétben élnek, vagyis van idejük, igényes és fizetőképes vásárlórétegük. (Tudom, mi véreztünk ki a töröktatár szipoly alatt-miatt, ők pedig közben ápolgatták a házaikat – de ezen most kár rágódni.)
És van még valamijük: régi-régi technikai kultúrájuk. És rendelkeznek ezen kívül valami csodálatra méltó modern konzervativizmussal. Szeretik a régi dolgokat, de ez nem válik el a moderntől. A hagyományt nem csak úgy őrzik, hogy mintát profiloznak minden marható élbe ha kell ha nem.
Lássuk csak:
Ez itt egy dohányzóasztal. Steve Allford munkája. Kell magyarázni? Mai darab. A korszerűsége mellett mind a látható, mind a rejtett részei kézműves gondossággal vannak kialakítva. És mivel a formát a minimumra redukálta, megengedheti magának, hogy – hadd szóljon! – engedje tobzódni a kőris rajzolatát (húrmetszet).
Néhány frissen felfedezett link. Szorosan vagy kevésbé, de kapcsolódnak hozzánk.
Elsőként a Tárgymutató. Design. Vagy mondhatnám, hogy ismeretterjesztés kezdőknek és haladóknak design témakörben.
Aztán innen jutottam el a kicsit nagyobb kanállal merítő inspiral.hu oldalra. Design, építészet, és egyebek. Nem sorolom fel az oldal menüpontjait, tessék megnézni. A képek is innen származnak.
Az FSC tanúsítványról is találtam egy jó anyagot végre, a tudatosvasarlo.hu-n. Röviden, annak, aki még nem hallott róla: létezik egy tanúsítvány, ami igazolja, hogy felelős erdőgazdálkodásból származó alapanyagot használtak fel bútorhoz, papírhoz, csomagoláshoz, stb. FSC, azaz Forest Stewardship Council. Ami tetszik, hogy a stewardship szóra a szótárak a sáfárkodást is megadják. Ennek jó csengése van. (Az angol szó nekem tetsző magyar megfelelője németből ered:) )
“2008 januárjában JK Rowling, a Harry Potter könyvek szerzője leállíttatta a könyvéből készült finn fordítás helyi papírra történő nyomtatását, mivel a papír nem rendelkezett FSC tanúsítvánnyal.”
Időközben találkoztam egy másik tanúsítással. Az 1999-ben alapított nonprofit PEFC, amennyire látom, leginkább a csatlakozó államok szabványainak, fagazdasági szabályozásának összehangolására törekszik. (Programme for the Endorsement of Forest Certification schemes – Hevenyészett fordításban: Program az erdészeti tanúsítási rendszerek összehangolásához.)
