Ami tegnap kimaradt: 3 részlet

A tegnapi poszt végére elfelejtettem odatűzni három képet a szék részleteiről.
Sok is lett volna annyi fotó egymás után.

1. Fontos eleme a bútornak (és általában a munkáimnak, ahol lehet) a szerkezeti részek, és a a különféle fák megmutatása. A bükk felületen szintén bükk (keresztmetszet/bütü) csapvég, benne fekete dió ékek. A karfát simogathatóra csiszoltam.

 

aafej.jpg

“Ami tegnap kimaradt: 3 részlet” bővebben

Egy szerethető ülőbútor

Karfás szék
Készült ez a szék.

Két poszttal ezelőtt is írtam róla, az első tavaly év elején készült el. Bátor ember volt, aki kapta, az azelőtt nem sokkal konstruált gyerekszékek  alapján választotta.
Készült az első négy darab mellé egy mesterdarab – aki nálam jár, oda ültetem, amolyan tesztpéldányként is funkcionál.
Sikeresen. Aki beleül, szinte mindig akar magának egyet (vagy többet). Úgyhogy kellett csinálni ilyent bükkfából is, meg lett egy újabb maradék darab bükk lábakkal, kőris ülőlappal is. Kényelmes, szeretni való bútor.

Íme:
1. Bükkből

étkező szék

“Egy szerethető ülőbútor” bővebben

Székek étkezőbe (is)

Ha egyszer elkezdi az ember, nehéz abbahagyni. Széket tervezni muszáj.
Írtam már arról, hogy a gyerekszékek végső szerkezeti megoldása egy óvodai szülői értekezleten született meg. A minap meg a nagylány miatt hasonló iskolai szeánszon voltam – persze hogy ott is rajzolgattam, amíg Edina néni a naponkénti rendszeres tanulás fontosságát hangsúlyozta. De ebből csak később lesz bútor.

Időközben készült néhány darab, tele is a ház mindenféle szék-prototípussal. Az alább látható példányok már kipróbált, működő ülőbútorok.
Az egyik széknél – az íves lábúnál – szinte az utolsó pillanatban úgy döntöttünk, hogy bár az alapfunkciója az étkezés szolgálata, lejtsen hátrafelé a lapja. Nézzék csak:
étkező székBevált. Az, hogy kényelmes, nem lepett meg. Tudjuk, hogy kimondottan az evéshez (értsd: az étel elfogyasztása) jobb a vízszintes ülőlap. De ezt a széket használva világosodtam meg – az étkezés jó esetben kisebb részben evés, a többi: hátradőlés, csevely, kávézás, méla, mosolygós semmibe meredés. Vagyis érdemes karfás, kényelmes ülőbútort tolni az asztal mellé. Kivéve, ha tényleg csak gyors étkezésekre ülünk le, egyedül.

“Székek étkezőbe (is)” bővebben

Hogyan tervezzünk széket? 2.

Az előzmények alapján tudjuk, hogy melyik szék fog elkészülni.

szék rajz

A feles méretű modell alapján több dolog (szögek, ívek) biztos, de például a szerkezet egyes elemei, bizonyos méretek csak valós nagyságban láthatók. Hogy biztosra mehessünk, szükségesnek láttam egy amolyan “muszter” darabot összeállítani. Ehhez egy másik munkából rám maradt szilfát használtam fel. (A székek kőris alapszerkezettel, kerti dió/juglans regia/ ülőlappal és támlával készülnek.)

szék mesterdarab - tervezés alatt!!!

Hogyan tervezzünk széket?

Egy ízben Vásárhelyi János szájából hallottam, hogy nem érti, miért asztal-os az asztalos – mikor a legnagyobb kihívás mindig is a szék tervezése volt (és van).

Igaza volt.

Néhány többé-kevésbé működőképes ülőbútoron túl vagyok már, és egyik  sem volt olyan, hogy egy lendülettel leültem, megrajzoltam, elkészítettem.

  1. A székeknél néhány kis csomópontnak kell roppant nagy erőket felvennie. Rendszerint minél könnyedebb, elegánsabb a bútor, annál kisebb helyen koncentrálódik a terhelés.
  2. A legtöbb széknek nem csak egy jellemző nézete van. És ha van is kettő, önmagában harmonikus vetülete, még mindig lehet, hogy összességében gond lesz az arányokkal.
  3. Ergonómia, ergonómia, ergonómia!

Több széken is dolgozom évek óta, nem is eredménytelenül. Igyekszem összeegyeztetni a hagyományos (!tökéletes!) lapba fúrt-ékelt lábmegoldást a korszerű formával és az ergonómiával. De erről majd később, egy másik posztban… Ami most érik, az egy szép, kimódolt csapozásokkal összeépített ülőbútor, amolyan "kézműves öröme" típus. Érdekes, hogy honnan hová jutott a dolog. és az sem mellékes, hogyan.

Nos:
Borzalmas firkákkal indult.

szék tervek

Reggelente az éppen begyújtott cserépkályha és a teám mellett, a kislányom rajzmappájába kapartam ezt-azt. Amit tudni lehetett: a majdani használó szerette volna, hogy az ülőlapon átmosolyogjanak a lábak csapvégei. A család, aki a nagyon távoli jövő ködös homályában együtt fog élni ezekkel a székekkel, udvariasan úgy tett, mintha értené, mit akartam elmondani a rajzokkal. Én már láttam, mi lesz, de szükségesnek gondoltam megfoghatóvá és megnézhetővé tenni a bútort. Három változatot megcsináltam felére kicsinyítve. Egy jó erős munkanap, PUR ragasztó, facsavarok. Azóta van mire ülni a gyerekeknek.
szék modellekszék tervek -
Alapvetően az oldalnézeti rajzok felhasználásával készültek. Egyrészt segítettek látni, hogyan fognak kinézni a székek, de e mellett azt is megmutatták, melyik típusnak melyek a szép nézetei, illetve hogy az arányokat hogyan érdemes módosítani.

Eurovízió 2.

Május 6.-án nyílik az alant említett kiállítás Düsseldorfban.

A katalógusa letölthető a szervezők honlapjáról, vagy közvetlenül erre a linkre kattintva:
http://www.guidozimmermann.com/anonymegestalter/EDE_2011_ZIM_WEB.pdf
design exhibition Dusseldorf
 

Érdemes végigböngészni. Egyrészt meglehetősen érdekes, eklektikus válogatás. Ennek megfelelően mindenki találhat benne neki tetsző ülőbútort/designert/olvasnivalót. Idő híján nem tudok róla áttekintést adni, de mindenképpen javaslom átolvasásra. A nem túl izgalmas kérdésekre (Milyen szerepet játszik a design nálatok/Mondd el Európának, amit mindig is akartál/Hogyan ülnek az emberek a hazádban) helyenként elég érdekes, máshol felejthető válaszok születtek. 

spanish stool dicreinstool tim baute belgium

European Design Exhibition – Düsseldorf, 2011

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-qformat:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-font-family:”Times New Roman”;
mso-fareast-theme-font:minor-fareast;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;}

Design Exhibition Dusseldorf 2011

  Szolgálati közlemény:
2011 május 7-21.-ig sajátos kiállítás lesz Düsseldorfban (az ugyanott zajló Eurovíziós Dalfesztivál három napja előtt, alatt és után). A szervezők a tévés dalversenyen részt vevő államokból kértek fel tervezőket, hogy készítsenek egy-egy támla nélküli ülőbútort (stool) – azt kutatva, hogy egy tárgy megfogalmazása ugyanúgy megkülönbözteti-e egymástól az országokat, mint a nyelv, a konyha, vagy az eltérő hagyományok. Magyarországot Pais-Horváth Péter képviseli. Az meg én volnék.

 Pais-Horváth Péter

2011 február 23-án kaptam egy email-t. Tárgy: European Design Exhibition Feladó: Konrad. Kevésen múlt, hogy nem töröltem, valamelyest hasonlított egy spamre. Aztán kicsit utánanéztem, a felkérést elküldő designer (Konrad Jesdinsky) és a szervező csoportosulás (Anonymous Design) egyaránt létező entitásnak látszott. Utóbbi pedig egy szimpatikusan hangzó manifesztumot is megfogalmazott.Hokedli

A darab – tulajdonképpen egy fejőszékre hajazó hokedli – elkészült.Ülőke design

Nemrég került ki a résztvevők listája. Vegyes társaság, de az látható, hogy a többség az aktuális irányzatok körül sertepertélő designer. Igazából még mindig nem értem, hogy kerültem közéjük. Az internetes kereső elsőként az én oldalamat dobta ki? Vagy tudatosan törekedtek arra, hogy a tiszta, esetenként steril munkák között legyen néhány „földszagú”, műhelyszagú munka is? (A svájci kolléga egyébként még az, aki hozzám valamennyire hasonló világot képvisel. Csak olyan svájci módon: pontosabban, tisztábban, egyértelműbben. Heinz Baumann a neve.)

A kiállítás helyszíne:
Galerie Teilmöbliert
Düsseldorf
Lorettostrasse 9.


Időközben találtam egy német blogot, ahol a külső szemlélő nézőpontjából írnak az eseményről. (Jó angolsággal.)
http://blog.smow.com/2011/03/eurodesignexhibition-sit-down-please-40-stools-from-40-countries/

Design-fanoknak amúgy is ajánlott. Főoldal: http://blog.smow.com
Időközben a hokedli felkerült a honlapomra is: http://www.faktura.hu/HOKEDLI.htm
 

 

 

Teilmöbliert Düsseldorf